Nagybani piacot nyitottak a neten
Ásotthalom. Nagybani piacot hozott létre két ásotthalmi fiatalember az interneten, agrarium.eu címen. Rákóczy Ferenc logisztikai szakember, Dobák Péter pedig informatikus: nem gazdálkodnak, rokonaik azonban igen, ezért megpróbálnak segíteni nekik kedvtelésből, ingeny. Az általuk fejlesztett, hét nyelven elérhető oldal úgy működik, mint a közösségi portálok: ingyen lehet regisztrálni, bemutatkozni, megadni az elérhetőségeket. A virtuális standra ki lehet rakni az árut, feltüntetni, mi mennyibe kerül. Aki keres valamit, feltüntetheti, mit szeretne, a rendszer e-mailt küld az érintetteknek.
– Ásotthalmi rokonaink mezőgazdaságból élnek, és a szétaprózott családi gazdaságok vergődését látva született meg az ötlet: az interneten piacot biztosítunk termékeiknek. Egy éve fejlesztjük az agrarium.eu honlapot, amelyen keresztül a térségi, régiós, illetve hazai gazdák, felvásárlók és kiskereskedők könnyen és ingyen megtalálják a legmegfelelőbb kapcsolatokat – magyarázta az európai online nagybani piac alapját Rákóczy Ferenc. A 33 éves ötletgazda logisztikusként dolgozik a fővárosban, a technikai hátteret a 24 éves Dobák Péter hozta létre, aki egy szegedi cégnél informatikus. A két fiatalember tehát mert nagyot álmodni, de még mielőtt nagy fába vágta volna a fejszéjét, piackutatást végzett. Határon innen és túl csak az országokra jellemző honlapokat találtak, amelyeken apróhirdetéshez hasonlóan reklámozhatják magukat a gazdák, de azt nem látni, valóban egymásra találnak-e potenciális vevőikkel.
Az agrarium.eu hasonlóan működik, mint a közösségi portálok. Mindenki ingyen regisztrálhat és létrehozhatja saját profilját, vagyis bemutathatja vállalkozását, megadhatja elérhetőségeit. A termelő virtuális standjára kipakolhatja vetőmagját, zöldségeit és gyümölcseit, kiírhatja, mikor minek van szezonja, melyiknek mennyi az ára. A gazda vagy a kereskedő feltüntetheti, mit keres. Ha az alapinformációk egyeznek, a rendszer automatikusan e-mailt küld az érintett feleknek. A honlap hét nyelven beszél; a magyar mellett gombnyomásra angol, német, orosz, román, szlovák és olasz nyelven jeleníti meg a vállalkozásokat. Rövidesen a francia és horvát nyelv is bekerül a repertoárba.
Üzletet tehát közvetlenül a honlapon nem köthetnek a termelők és a vásárlók, de megtalálják egymáshoz az utat. A virtuális nagybani piac azt szintén elemzi, kik jöhetnek szóba kuncsaftként. Sőt a konkurenciát is megmutatja: kinél mit éri meg jobban venni.
Nyitnak Európa felé
Mi ebben az üzlet a két ásotthalmi fiatalembernek? Elárulták: semmi. Nem keresni akarnak az agrarium.eu-val, hanem segíteni szeretnének a magyar mezőgazdaságnak. Munkájukat a látogatók száma minősíti. Jelenleg 330 aktív felhasználójuk van, közülük 45-en Csongrád megyeiek. 20-an külföldről regisztráltak: Angliából, Oroszországból, valamint Románia, Szlovákia és Szerbia területéről.
/Forrás: Délmagyarország/
- Gazdapiac.com blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Friss hozzászólások
6 nap 47 perc
25 hét 5 nap
37 hét 6 nap
1 év 36 hét