Közvetlenül a termelőtől - termelői bolt nyílt
(2009-07-07 05:11:00)
A most megnyílt termelői bolt a MAGOSZ-program előfutára - mondta Jakab István elnök -, hiszen az a céljuk, hogy a termelők közvetlenül értékesítsék termékeiket, s ott, abban a régióban adják el, ahol az megtermett. Habis László polgármester szerint fogyasztói filozófiaváltásra is szükség van: nem mennyiséget kell fogyasztani, a minőség sokkal fontosabb kritérium – mondta.
Az üzlet jelentőségét nem a méret adja – mondta a megnyitón Habis László polgármester -, a kezdeményezés szakmai tartalma jelentősebb. Fontos az is – fogalmazott -, hogy helyi termékekkel, specialitásokkal találkozhassanak a turisták is. A fogyasztóknak is változniuk kellene: a mennyiségi fogyasztás helyett a minőséget keresni. Ez az első olyan szakbolt, amely közvetlen értékesítéssel adja el a terméket – mondta Jakab István, a MAGOSZ elnöke. A gazda tartja a teheneket, ő szállítja be, ő is adja el. A közvetlen értékesítés rendszere, a szociális bolthálózat kialakítása a MAGOSZ célja. Egerszóláton egy 30 tehénből álló családi gazdaságban termelik a tejet, innen szállítják Egerbe, maga a termelő köti a feldolgozókkal is a szerződést. Két dolog ösztönözte a boltnyitásra - mondta Szendrei László termelő. - Az egyik, hogy 50 Ft-os áron nem lehet jó minőségű tejet előállítani, a másik pedig, hogy visszajelzéseket kapjon a fogyasztóktól a tejről. A cél az – mondták a megnyitón résztvevők-, hogy amit megtermelnek, a régióban adják el. Azon dolgoznak, hogy hasonló módon, közvetlen értékesítéssel jelenhessenek meg hústermelők, zöldség- és gyümölcstermesztők – erről egyeztetett a MAGOSZ elnöke és a polgármester.
(forrás: TvEger)
- Gazdapiac.com blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Friss hozzászólások
12 hét 2 nap